Design Hét: az innováció hiánya miatt vonták vissza a fődíjat
Az innováció hiánya miatt vonták vissza a sepsiszentgyörgyi Design Hét keretében megszervezett Pro Wood klaszter design pályázatának fődíját, áll a rendezvény szervezői által megfogalmazott nyilatkozatban. Ez szerint az ügyben lezárult a kivizsgálás, amely során szakértők véleményét kérték ki, és ezt követően megerősítették a Pro Wood klaszter elnökének korábbi bejelentését, hogy a fődíjat visszavonják.
A szervezők nyilatkozatukban részletesen ismertetik a meghirdetett pályázat elvárásait, amely szerint az volt a fő szempont, hogy minél több pályakezdőnek nyújtsanak bemutatkozási lehetőséget, illetve olyan kapcsolatot létesítsenek a tervezők és kivitelezők között, amely fejlődést biztosít mindkettőnek. Hozzáteszik: a rendezvény egyik célja az volt, hogy megismertessék a nagyközönséggel, hogy mit értenek design alatt.
Ez szerint a tárgytervezésben az alapszint az, amikor egy meglévő tárgynak más formát adnak, esetleg más anyagokat használnak a létrehozásához. A második szint az, amikor egy tárgynak a forma mellett új funkciót is adnak. A harmadik szint az, amikor egy új funkcióhoz rendelnek egy tárgyat. „Egy pályázat szempontjából nyilván a második illetve a harmadik szint az érdekes, és a mi pályázatunkban ez egyértelműsítve is volt, hiszen a tradíció – innováció cím világos utalás volt az új keresésére”, szögezik le a szervezők.
A fődíj visszavonását azzal indokolták, hogy a kérdéses pályamunka, Petrovits István - Pad és Szék című alkotása olyan elemet tartalmazott, amely az értékelés során, a zsűri pillanatnyi tudása szerint innovatív volt. „Ez az illesztés volt az, amely által kiemelkedett a munka a többi közül, tűnt a tárgy a zsűri számára kész és különleges terméknek a prototípusok között. Ha egy design pályázaton akar valaki eredményt elérni, akkor az innováció valamilyen formája jelen kell hogy legyen munkájában, hiszen ezért verseny a verseny, és ezért jár a díj”, írják a szervezők. Ugyanakkor rámutatnak, hogy a kérdéses pályamunka innovatívnak vélt eleméről kiderült, hogy megtalálható egy olyan terméken, amely már a piacon van, beárazva, online rendelhető, és design versenyt is nyert, 2013-ban (A’design Award&Competition - Franck Divay - Y din stool).
A sepsiszentgyörgyi Design Hét szervezői rámutatnak, hogy Petrovits István munkája önálló designtermék, amely a maga formai variációival megállja a helyét a piacon. Amit fel lehet hozni ellene, az, hogy nélkülözi az eredetiséget, az innovációt, és ezzel visszaesik abba a kategóriába, ahol még tucatnyi pályamunka van. „Konzultáltunk a budapesti Design Terminál jogvédelmi szakértőivel, ők is azon az állásponton vannak,” hogy jogsértés nem történt, de a termék innovációs értéke kérdéses, és amennyiben ez számít a díj kiosztásánál, úgy valóban egy nem saját maga által kidolgozott megoldást vett át az alkotó”.
A Design hét szervezői úgy döntöttek, hogy nem változtatnak a sorrenden, és a második, illetve harmadik helyezett a neki járó díjat kapja, míg az első díj nem kerül kiadásra. A szervezők állásfoglalása a rendezvény www.designweek.i2021.ro honlapján olvasható.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni